Alaptörténet
2016-ban egy időutazó hajó fedélzetén megérkezik a jövőből egy titokzatos idegen, akit Rip Hunternek hívnak. Rip a jelenünkbe utazik, ugyanis néhány különleges személy segítségét akarja kérni, akiket képesnek lát arra, hogy közös erővel megfékezzék a már hosszú évezredek óta fenyegető veszélyt, Vandal Savage személyében. Először még csupán számkivetettnek tekint arra a csapatra, akiket összetoborzott, Tűzvihar, Sara Lance, Fagykapitány, Hőhullám, Atom és a többiek személyében, ám hamar rádöbben a világgal együtt, hogy bennük sokkal több rejlik pusztán hősöknél. Ahogy Savage még csupán a kezdet volt, újabb komoly veszélyek kezdték fenyegetni a csapatot, melyek sajnos búcsút és áldozatokat is követeltek tőlük, ugyanakkor mindig érkeztek újabb barátok, akikkel együtt mára már nem hősök mentik meg hétről-hétre a történelmet és ezzel együtt a világot, hanem igazi Legendák... [Jelenleg: 4. évad premier Magyarországon xViasat6]

FRISSEK SOROZAT ÉRDEKESSÉGEK
FŐSZEREPLŐK EXTRÁK BEJELENTKEZÉS
FACEBOOK#1 FACEBOOK#2 TWITTER

 

Nyilatkozat

Az oldal nem áll közvetlen kapcsolatban sem a gyártóval, sem a színészekkel, ez pusztán egy rajongói lap. Az oldalon minden saját szerkesztés, a képektől kezdve a sorozatból kivágott animációkig és a modultartalmakig. A legfrissebb hírek mindig forrással vannak megjelölve. Mivel az animációk elkészítése, a képek kivágása, a modulok tartalommal való feltöltése, valamint az idegennyelvű cikkek lefordítása rengeteg szabadidőnket felöleli, kérlek tartsd tiszteletben a munkánkat és ne másolj tőlünk engedély, vagy legalábbis a forrás feltüntetése nélkül, főként mivel mindezt értetek tesszük, köszönjük a megértést! Az oldal helyenként SPOILERT tartalmazhat! Egyes alapinfókhoz innen merítünk segítséget: X

|A lap két facebook oldala: #1 #2|

 

 
Translate
 
 
Legenda tanoncok
Indulás: 2019-02-11
 

 

Korábbi Legendák

Kendra Saunders: Kendra a legelső Legendák tagja volt. A lány valójában egy ókori egyiptomi papnő, Shayera sokadik reinkarnációja, mivel folyton újjászületik Carterrel együtt, aki már hosszú ideje a lelkitársa és Khufu egyiptomi herceg állandó reinkarnációja. Kendra legelőször még Central Cityben tűnik fel, ahol nagyon megtetszik Cisconak. Itt kezd el kiderülni az, hogy Kendra valójában nem az, akinek hiszi saját magát, hanem valami egészen másra hivatott. Ezt a gyanút pedig Carter és az Arrow és Flash csapat is megerősíti benne. Kendra azért került bele a csapatba, mert - miután tudomást szerez a valódi múltjáról - Carterrel együtt megfontolták, hogy elfogadják Rip ajánlatát, aki főként az ő segítségükre akart támaszkodni a Vandal Savage elleni győzelem reményében. Mindez nem véletlen. Ugyanis Kendráék már több ezer éve mással sem töltik mindegyik életüket, mint szembeszállnak Vandal Savage-dzsel. Csak hogy eddig folyamatosan a férfi győzedelmeskedett felettük. Vandal már a kezdetek óta halálosan szerelmes Shayerába, csak hogy a lány ezt sosem viszonozta és minden életében Carterhez ment feleségül. Vandal ezért újra és újra megölte a párost, míg a modern időkre már a világhatalom gondolata is foglalkoztatni kezdte. És itt jön képbe Rip Hunter személyes bosszúja is, aki a teljes családját veszti el Vandal miatt. Rip így folyton próbálja elérni Kendránál, hogy Carter ideiglenes halála után is próbálja meg összeszedni magát és segítsen egyszer és mindenkorra elintézni Vandált. Kendra egy időre el szeretne menekülni a sorsa elől, azonban Sara segít neki rádöbbenni arra, hogy az ő feladata még közel sem ért véget. Kendra megerősödik lelkileg, ami olyannyira jól sikerül, hogy időnként a benne élő sólyomistennő hatalma túlságosan is elszabadul felette. Ráadásul időközben újabb nem várt probléma üti fel a fejét a lány életében, hiszen - amellett, hogy Vandal folyamatosan a csapat nyomában van - a lány beleszeret Ray Palmerbe. Azonban a két fiatal boldogsága csak ideiglenes lehet, mivel Kendra időközben küszköd a Carter iránt érzett lángolásával is, ami csak még inkább felélénkül, mikor a jövőben a Legendák közösen kimentik az új Cartert Savage karmai közül. Végül a remek összhang a Legendák között meghozza a gyümölcsét és Kendra és Carter örökre megszabadulnak az évezredek óta tartó átoktól. Sikerül leszámolni Savage-dzsel, aki immáron elveszti a halhatatlanságát, így a Sólyompár közösen úgy dönt, hogy örökre elhagyják a Legendák hajóját. Kendrának előtte azonban még meg kell hoznia egy fájdalmas döntést. Ugyanis bármilyen boldog volt Ray-jel, eljött az ideje, hogy szakítsanak és visszatérjen Carterhez, ahová tartoznia kell, mivel esélyt kaptak először úgy leélni a közös életüket, hogy többé már nem fenyegeti őket Savage árnyéka. Kendra számára így végleg véget ért alig egy év alatt az időutazással járó közös kalandok sorozata. Kendra képességei: szárnyakat tud növeszteni és repülni velük, bitang erős harcosnő, durva karmolást tud ejteni a másikon, reinkarnáció. Távozása: önként; Év: 2016. [Ismerd meg őt jobban! Katt!]

Carter Hall: Carter szintén a legelső Legendák tagjai között szerepelt. Egy egyiptomi herceg, Khufu sokadik reinkarnációja először a jelenből, majd a jövőből. Évezredek óta szerelmes Shayera papnőbe, vagyis a jelenben élő Kendra Saundersbe. Cartert ugyanúgy átok sújtotta, ahogy Kendrát és Savage-t is, mivel mindhárman jelen voltak az üstökös becsapódásánál. Míg Vandal halhatatalan lett, addig ők folyton-folyvást újjászülettek, valahányszor Vandal rájuk talált és megölte őket. A Kendra és Carter közti szerelem az évezredek során sem kopott el. Valahogy mindig megtalálták egymást minden történelmi időben, még akkor is, ha eleinte nem ismerték fel a másikat. Carter jelen verziója szintén feltűnik Central Cityben és Starling Cityben is Kendrával együtt, azonban a jövőbeli Carter lesz az, aki végleg segíti legyőzni Kendrának és a többi Legendáknak Savage-t, hiszen a jelen Carterét még korábban megöli a férfi. Carter Kendrával együtt lép ki a csapatból. Képességei: szárnyakkal repülni, emberfeletti erővel harcolni, durván karmolni, reinkarnáció. Távozása: korábbi énje halott, ő önként; Év: 2016.  [Ismerd meg őt jobban! Katt!]

Leonard Snart: Snart még egykoron legjobb barátjával, Mick Roryval Central City utcáit járták, mint főállású bűnözőbanda nem kis fejetlenséget okozva Barryéknek, mikor egyúttal hozzájutottak a szuperfegyvereikhez. Snartot ezentúl csak Fagykapitányként, míg Micket Hőhullámként emlegette mindenki. A két férfi folyton abból élt, hogy nagyjából mindent elloptak, ami csak adott helyen mozdítható volt félelmetes ravaszsággal. Leginkább a bankrablás és mások lepuffantása volt a kedvenc hobbijuk. Rip azonban elérte, hogy Snart és Mick fontolóra vegyék a csapatához való csatlakozást annak ellenére is, hogy kezdetben még mindketten a rossz oldalt erősítették. Azonban a Legendákhoz való csatlakozás volt az első lépés, amivel végre Snart és Mick elindulhattak a jó karakterré válás mezején. Persze amíg mindketten tagjai voltak a csapatnak, azért a többi Legendának bőven okoztak bosszúságot a a megbízhatatlanságuk miatt. Snart azonban bebizonyította azt, hogy még egy rossz útra tért bűnözőből is lehet igazi Legenda, ugyanis az életét áldozta azért, hogy a többiek megmeneküljenek, köztük Rory is, akinek gyerekkora óta hálás volt, amiért megvédte az életét egykoron. Snart vonzódott Sarahoz is, akitől a halála előtt még egy búcsúcsókot is kapott a hősiessége érdemeként. Snart tehát úgy búcsúzott a csapattól, hogy sajnos az életét vesztette az Időmesterek elleni csatában. Képessége: a fagypisztoly használatával képes volt bármit és bárkit megfagyasztani, szétrombolni. Emellett ő volt a legravaszabb az egész csapatból. Távozása: meghalt; Év: 2016. [Ismerd meg őt jobban! Katt!]

Prof. Dr. Martin Stein: Stein professzor talán a valaha világon élt legjobb atomfizikusként említhető. A professzor az egyik kulcsfigurát jelentette a Legendák között, ugyanis Jax-szel együtt képesek voltak Tűzviharrá alakulni. Korábban Stein Caitlin férjével, Ronnie-val tudta ezt megtenni, de őt elvesztette, így Jax lett az új társa. Jax és Stein professzor elméje és érzései is összekötődtek egymással. Sokáig nem lehettek távol a másiktól és időnként Tűzviharrá kellett váljanak azért, hogy életben maradjanak. Valahányszor Jax felöltötte magára a Tűzvihar alteregót, mindig Stein férkőzött a gondolataiba és mindig utasította, hogy mit a leghelyesebb tennie harc közben. Eleinte nem indult túl jól a kapcsolatuk Jax-szel, de Stein professzor halálához közeledve már igencsak erős unoka-nagypapa kapcsolat alakult ki köztük. Jax ráadásul folyton "papának" hívta Stein professzort, aki pedig állandóan aggódott, ha úgy érezte, hogy Jefferson bajba került, vagy éppen lelkileg valami nyomta a fiú szívét. Sokszor jelentették egymás támaszát. Stein professzor és Jackson is először még Central Cityben találkoztak, majd Jax-et akarata ellenére elvitte az időutazó hajóra Stein, mivel ő mindenképp ki akart próbálni egy ilyen kalandot. Később azonban pont Jax lesz az, aki sosem akarja elhagyni a hajót, viszont, hogy Stein professzor a családjával lehessen, el akarta érni, hogy csak egyedül legyen Tűzvihar. Ez pedig be is következett, mikor egy másik dimenzióból érkező nácihaddal kellett szembenézzenek a Legendák és barátaik, ugyanis szegény Stein professzor nem élte túl a támadást. Snarthoz hasonlóan sajnos a professzornak sem volt szerencséje és a Legendákhoz való csatlakozás neki is az életébe került. A Legendák számára az egyik legnehezebb érzelmi csapás, Stein elvesztése volt. Képessége: Tűzviharként a fűznek parancsolás, villámgyors repülés a tűz segítségével, dolgok átváltoztatása (transzmutáció), tűzörvény képzése, tűzvédelem, emberfeletti erő és Jax gondolataival való összekapcsolódás. Távozása: meghalt; Év: 2017. [Ismerd meg őt jobban! Katt!]

Jefferson Jackson "Jax": Jax alakította Tűzvihar másik felét Stein professzor mellett. A fiú Central Cityből származik és félárva. Az édesapját elvesztette még születésekor az egyik katonai bevetés alatt. Jax és Martin kapcsolata eleinte nem indult valami jól, ám később már igazi és gyönyörű nagypapa-unoka kapcsolat alakult ki köztük. Jax és Martin is még Central Cityben találkoztak először, ahol aztán először alakultak Tűzviharrá. Rip beválogatta őket is a csapatba, mert szüksége volt igazán egyedi szuperhősökre is, amit Tűzviharban nagyon is megtalált. Jax eleinte nem is akart csatlakozni a csapathoz, - főleg mivel nem akarta egyedül hagyni az édesanyját - ezért Martin elkábította őt és így Jax már az időutazó hajón ébredt fel. Egy ideig nagyon dühös volt a profra, viszont később már az életének tekintette a hajót, a világmentést és a csapattársait. Jax sosem szeretett volna kilépni, még azt is vállalta volna, hogy Steintól különválik, hogy a "papa" élvezhesse az unokáival töltött perceket, csak hogy ő a hajón maradhasson. Azonban sajnos valami borzalmas tragédia következett be. Jax és a Prof tényleg különváltak, de az utolsó közös küldetésük során Stein életét vesztette. Jax sokáig képtelen volt feldolgozni ezt a tragédiát és úgy döntött, hogy a csapatot is végleg elhagyja. Később visszatér csapattámaszként és akkor meséli el Saranak, hogy mióta eljött tőlük, már családot is alapított és van egy csodálatos felesége és egy gyönyörű kislánya, akik most már a mindent jelentik számára. Jax tehát szerencsére életben maradt és önként döntött a távozás mellett. Képessége: Tűzviharként parancsol a tűznek, villámgyorsan tud repülni, tűzörvényt tud képezni, védett a tűz ellen, átváltoztat dolgokat (transzmutáció), emberfeletti ereje van és a Professzor gondolataival össze tud kapcsolódni, illetve még tűzlabdát is tud(ott) lőni. Távozása: önként; Év: 2018. [Ismerd meg őt jobban! Katt!]

Rip Hunter (egykori kapitány): Minden Rip Hunter kapitánnyal kezdődött. Ő volt az, aki a távoli jövőből érkezett a leendő korábbi Legendák jelenjébe és a segítségüket kérte Vandal Savage ellen. A kapitány korábban időmester volt, így egy saját hajóhoz is hozzájutott, ahol hűséges mesterséges intelligenciája, Gideon mindenben segítette a kapitány útját. Ripben eleinte nem nagyon bízott senki és bizonyos mértékben Rip okot is adott rá, hogy ez így legyen. Azonban mindenki rájött arra, hogy Rip valójában nem rossz ember. Rip eleinte még számkivetettként tekintett a csapata tagjaira, majd hamar elismerte, hogy ők bizony igazi Legendák lettek. Ezért miután sikerült megbosszulja a családja halálát, minden terve akörül forgott, hogy a legénységét védje. Amikor elpusztították az Időmesterek Tanácsát, Rip úgy próbálta megmenteni a közelgő végtől társait, hogy elküldte őket különböző korokba, majd pedig ő is követte a többiek példáját és "száműzte" magát a '60-as évekbe. Még az emlékeit is kitörölte, hogy megvédje a Végzet Lándzsáját, ami rossz kezekbe kerülve elszabadítaná a poklot. Rip az Igazság Liga segítségét kérte a Lándzsa darabjainak őrzésére. Akik vállalták is ezt a feladatot. Így ők is különböző korokba utaztak. Közben Natenek hála a Legendák is sikeresen egymásra találtak, ám innentől kezdve a hajó kapitánya Sara Lance lesz. Miután Rip megkerül, a többiek próbálják őt visszatéríteni a jó oldalra, ugyanis Ripnek Reverse Flash átmosta az agyát és egy időre gonosz lett. A Legendák terve sikerült és Rip immáron szintén Legendaként, de már nem kapitányként tartózkodott a hajón. Saranak később bevallja, hogy a lány sokkal jobb vezető, mint ő valaha is volt, így hamarosan el is hagyja a hajót és megalapítja az Időhivatalt. Innentől kezdve már nem utazik a többiekkel az időben, viszont törvények betartására kötelezi a Legendákat, akiknek helyre kell billenteni az elrontott időt. Rip hamarosan a saját maga által alapított hivatal szökevénye lesz. Végül pedig legutolsó tetteként úgy döntött, ha hibázott is, most mindent helyre hoz és immáron igazi Legendaként életét adta a barátaiért. Rip körülbelül már az ötödik elvesztett Legenda volt. Képessége: Rendkívüli tudás a jövőről és az időről, alapos jártasság az időutazásban, fegyverekkel való bánás, különösebb szuperereje sosem volt. Távozása: önként és meghalt; Év: 2017. és 2018. [Ismerd meg őt jobban! Katt!]

Amaya Jiwe: Amaya az első olyan tag a Legendák között, aki a múltból érkezve csatlakozott a csapathoz. Ebből kifolyólag már előre sejthető volt, hogy Amaya nem tud végig csapattag maradni, hiszen akkor az unokái, Marie és Kuasa sosem születhettek volna meg. Ennek ellenére a jelenben akaratlanul is beleszeret Nate Heywoodba, aki Amaya régi Igazság Ligás csapattársának az unokája a jelenben. Amaya és Nate kb. másfél évig jártak együtt, amíg a lány a csapattal együtt utazott az időben. Amaya egyike a hat totemőrzőnek Zarival együtt. A lány Legendákhoz való csatlakozása nem volt zökkenőmentes, hiszen azt hitte, hogy valamelyik időutazó tehet egykori csapattársa és szerelme haláláról. Amaya így tulajdonképpen azért hagyta ott 1942-tőt, hogy bosszút állhasson Rex gyilkosán, ami sikerül is neki a többi Legendával együtt. Amaya egyébként mindenki számára egy erős támaszt jelentett a csapatban és rendkívül jól jött a hatalma is a harcok során, amit Zarihoz hasonlóan egy totemnek köszönhet. Legjobb barátnője Zari Tomaz lett, aki pedig egyrészt épp azért fél együtt lenni a jövőben Nate-tel, mert tudja, hogy mennyit jelentett egykoron Amaya-nak a fiú pedig Amaya és Nate már rég lezárták a kapcsolatukat. Amaya örökre távozott a csapatból, miután sikeresen legyőzték a Legendák első démoni főgonoszát és sikerült megmenteni Amaya faluját. Képessége: A szellemtotem őrzőjeként képes bármilyen állat erejét uralni, ezzel pedig óriási előnyt nyer a csata során, mindemellett nagyon ügyes harcos. Távozása: önként; Év: 1942. [Ismerd meg őt jobban! Katt!]

Wally West: Wally, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott is a Legendák csapatából. Mindössze egyfajta "beugró" karaktert töltött be, aki éppen átutazóként tévedt a csapathoz és nagy segítséget jelentett az első démoni főgonosz legyőzésében. Wally, Barryhez hasonlóan egy Szélvész. Iris öccse és Jenna bátyja. Central Cityből érkezett a Legendákhoz és Savitar idején vált a világ második leggyorsabb emberévé. Wally egyébként imád "Kölyök Flashként" világot menteni. Central Cityt főként egy szakítás miatt hagyta ott egy időre, amikor csatlakozott a Legendákhoz. Mindössze néhány hónapot utazott az időhajóval, utána továbbállt. A többiekkel hamar összebarátkozott. Képessége: Emberfeletti gyorsaság, emberfeletti gyógyulás, emberfeletti erő. Távozása: önként; Év: 2018. [Ismerd meg őt jobban! Katt!]

(C) DC-LEGENDS.GP

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.