Alaptörténet
2016-ban egy időutazó hajó fedélzetén megérkezik a jövőből egy titokzatos idegen, akit Rip Hunternek hívnak. Rip a jelenünkbe utazik, ugyanis néhány különleges személy segítségét akarja kérni, akiket képesnek lát arra, hogy közös erővel megfékezzék a már hosszú évezredek óta fenyegető veszélyt, Vandal Savage személyében. Először még csupán számkivetettnek tekint arra a csapatra, akiket összetoborzott, Tűzvihar, Sara Lance, Fagykapitány, Hőhullám, Atom és a többiek személyében, ám hamar rádöbben a világgal együtt, hogy bennük sokkal több rejlik pusztán hősöknél. Ahogy Savage még csupán a kezdet volt, újabb komoly veszélyek kezdték fenyegetni a csapatot, melyek sajnos búcsút és áldozatokat is követeltek tőlük, ugyanakkor mindig érkeztek újabb barátok, akikkel együtt mára már nem hősök mentik meg hétről-hétre a történelmet és ezzel együtt a világot, hanem igazi Legendák... [Jelenleg: 4. évad premier Magyarországon xViasat6]

FRISSEK SOROZAT ÉRDEKESSÉGEK
FŐSZEREPLŐK EXTRÁK BEJELENTKEZÉS
FACEBOOK#1 FACEBOOK#2 TWITTER

 

Nyilatkozat

Az oldal nem áll közvetlen kapcsolatban sem a gyártóval, sem a színészekkel, ez pusztán egy rajongói lap. Az oldalon minden saját szerkesztés, a képektől kezdve a sorozatból kivágott animációkig és a modultartalmakig. A legfrissebb hírek mindig forrással vannak megjelölve. Mivel az animációk elkészítése, a képek kivágása, a modulok tartalommal való feltöltése, valamint az idegennyelvű cikkek lefordítása rengeteg szabadidőnket felöleli, kérlek tartsd tiszteletben a munkánkat és ne másolj tőlünk engedély, vagy legalábbis a forrás feltüntetése nélkül, főként mivel mindezt értetek tesszük, köszönjük a megértést! Az oldal helyenként SPOILERT tartalmazhat! Egyes alapinfókhoz innen merítünk segítséget: X

|A lap két facebook oldala: #1 #2|

 

 
Translate
 
 
Legenda tanoncok
Indulás: 2019-02-11
 

 

Tudtad?

TUDTAD?

Legyen Ön is Kapitány! Azaz Trónok Harca sci-fi módra!

Húha, hát ahhoz képest, hogy korábban a Hullámlovasnak mindössze egyetlen megszokott kapitánya volt, Rip Hunter személyében, miután Rip egy időre távozott a csapattól, igen erőteljesen megindult a "küzdelem" az új kapitányi posztért. A csapatnak ugyanis Rip "távozása" után, hamar rá kellett jönnie arra, hogy kapitány nélkül eléggé elvesznek és szétesik az irányítás, így mindenki jelentkezni akart a vezető szerepre. Jax ekkora terhet nem akart a nyakába venni, míg Stein professzor volt az egyik leglelkesebb főként Rex kijelentése után, Ray-jel együtt "ringbe is szálltak", azonban bármennyire is úgy tűnt, végül mindenki egyetért abban, hogy Stein professzor legyen a "Fejes", végül Stein maga hatalmazta fel Sarát arra, hogy ő legyen a vezető és elismerte, hogy Sara a legjobb erre a posztra. Innentől kezdve, mindenki az ő utasításait hallgatta és egyetértettek Martinnal abban, hogy Sara lesz mindannyiuk kapitánya. Stein akkor jött rá, hogy neki ez a szerep nem fog menni, mint szellemi vezető, mikor is túl sokat habozott egy életbevágó döntés során és meg is ijedt a felelősségtől, ami miatt kis híján Amaya és Ray élete durva veszélybe került és Sara mentette meg a helyzetet, aki képes azonnal tiszta szívvel, gyakorlatban is jól alkalmazható döntéseket meghozni. Sara végül meg is maradt örökös Kapitánynak, ugyanis miután Rip először visszatért, már csupán csapattagként foglalt helyet a társai között, majd pedig sajnos életét is vesztette az egyik főellenséggel szemben. Egyébként, ha bármi történne Sarával, ami miatt a posztját el kéne veszítenie, ő Rayt jelölte meg másodkapitánynak. Ray nagyon örült a "kinevezésnek". Ray pedig egyszer Rorynak is megemlíti, hogy kitűnő vezető lehetne belőle. Ami még érdekes, hogy a kapitányi széket már gyakorlatilag majdnem minden Legenda kipróbálta, amikor éppen úgy hozta egy küldetés. :)

Apa kontra Fia?

Nagyon érdekes megfigyelés, hogy a férfi Legendáknak általában mindig meggyűlt a gondja az apjukkal való kapcsolatukkal. Ugyanis Snart, Rory, Constantine és Nate is mind szenvedtek lelkileg az apjuk természete miatt. Egyedül csak Nate-nek sikerült még Hank éltében jócskán javulást elérnie apa-fiú kapcsolatot tekintve és az övé volt egyben a legenyhébb probléma is. A többi apuka ugyanis nagyon értett ahhoz, hogy elérjék, hogyan ne kedveljék őket a fiaik. Rorynak sikerült a vietnámi küldetés során jobban megértenie az apját és, ha korábban akár a halálát is kívánta volna, végre sikerült belátnia, hogy félreismerte az apját és mégsem annyira rossz ember, mint azt ő végig gondolta. Snartnak nagyon erőszakos apja volt és csak azért nem rontott neki, mert nem akarta veszélybe sodorni a húga létezését a múltban. Constantine legszívesebben hátsón billentette volna az apját, amiért a férfi őt okolta azért, mert John anyja belehalt a szülésbe. Sajnos a múltbéli küldetés során John nem hogy kibékült volna valamilyen módon a szüleivel, de még az anyjára is úgy kellett emlékezzen, mint aki kidobta őt a kocsmából, mert bántalmazta a férfit, akit szeretett, aki pedig jól helybenhagyta a saját fiát, persze annak tudta nélkül, hogy Constantine kije is neki pontosan.

Szívtipró életvitelből igaz szerelem

Nate életében eddig egy futó kapcsolat, néhány flört és egy hosszan tartó kapcsolat volt, végül pedig egy nagy szerelem, mely még mindig tart, előbbi Amaya Jiwe, majd utóbbi Zari Tomaz személyében. Az érdekesség az, hogy egyik lány sem a jelenből érkezett. Ugyanis Nate először összeszűrte a levet Maseo Yamashiro ősével, a 17. századi Japánban, mikor odautazott a csapattal. Később összejött az 1942-ből érkezett Amaya Jiwe-val, az egyik csapattagjával, akivel szakítania kellett, mert Amaya lányának és unokáinak a múltban meg kellett születniük. Ezt követően összejött egy másik csapattársával, Zari Tomazzal, aki jelenleg is élete Szerelme. Érdekes továbbá, hogy mindkét lány egy-egy zambézi totemnek a tulajdonosa. Zari és Nate kapcsolatában pedig az az érdekes, hogy míg Nate a jelenben tartózkodik, addig Zari a jelenben csupán még kislány, így a felnőtt énje 2042-ből, a jövőből csatlakozott a csapathoz. A páros boldogságát azonban próbára teszi az, hogy Zari jövője akaratlanul is megváltozott, így egy időre el kellett szakadjanak egymástól a szerelmesek.

"Az Alkotó"

Mick az a csapatból, aki mindig mindenkinek kitalál valamilyen "gúnyos" becenevet. Már mindenki megszokta tőle ezt a viselkedést és hallgatnak is a "becenevükre". Ilyen például Sara - "Szösziként", vagy Nate - "Szépfiúként", de Raynek is adott egy "Ficsúr" becenevet. További érdekesség, hogy nem csak a csapattagokat, de olykor ismerősöket is elnevez valahogy, pl. Szoknya, vagy Lófarok. (Kara és Felicity)

Aphrodité a XI. században

Mókás, hogy Zari gyakorlatilag mindenkinek megtetszik. Annak idején, mikor először csatlakozott a csapathoz, megemlíti, hogy Jax tudni akarja, hogy szingli-e, majd később Jonnah Hex-nek is bejön, aztán Kamadeva/Sunjay bolondul bele Zariba, aki egyfajta "szerelemisten", Charlie egyszer poénkodik Zarival a kinézetéről, majd később pedig Nate lesz az, aki teljesen belehabarodik a lányba és végül Zari Nate-t választja, ugyanis kölcsönösen totál belezúg a fiúba.

A "Szőke Hercegnő" sárkányháton a jövőből

Zari azzal, hogy megmentette a Szerelme, Nate életét, akaratlanul is megváltoztatta a jövőjét, ezért az idővonal változása miatt a személyisége is megváltozott és mindenkivel együtt, ő is elvesztette azokat az emlékeket, melyek szerint ő is egykoron Legenda volt. Így egy új Zariként tér vissza a csapathoz és remélhetőleg Natehez is.

Ó, Falánkság, te Mindenhatóóó!

Zari mindig megtalálja a módját annak, hogy ahol alkalma adódik, mindenféle ételt megkóstoljon. Ahhoz képest, hogy imád enni, szupervékony tud maradni. Remek a genetikája.

A Játékmester

Ray a csapat egyik legtalálékonyabb és egyben legoptimistább, örök vidám tagja. Az esze úgy vág, mint a borotva és kreativitásból is jelesre diplomázhatna. Ray már két csapatjátékot is kitalált, aminek kipróbálására sikerült is rávenni a társait, sőt mi több, mikor Neron démon megszállta Rayt, Sara önként indult a Ray által feltalált kártyajátékért, hogy az adjon erőt nekik. Bevált. Az első játék a "Két igaz, egy hamis", amit a többiek nem nagyon csípnek, de Ray elérte, hogy időnként összeüljenek a Legendák. Ennek a lényege, hogy mindenki mond két igaz és egy hamis állítást. A másik pedig egy kártyajáték, amely alapján mindenki kap egy kérdést és a többiek mellékelnek mellé egy-egy választ. A kérdező dönti el, hogy melyik választ választja és így azé a pont, akitől a választ kapta. Mick ekkor szidja le Zarit és Nate-t, amiért azok kivételeztek egymással, mikor Zari Nate-nek adott pontot. A pár ekkor bukik le azzal, hogy először feküdtek le egymással.

Hozzám jössz?

A Legendák történetét tekintve, érdemes tisztában lennünk azzal, hogy egy időutazó nem nagyon tud kimenni az utcára és ott imádkozni azért, hogy talán menet közben belebotlik az igaz szerelmébe. A bevett séma az, hogy nagy eséllyel olyasvalakibe szeretsz bele, aki vagy a csapattársad, vagy valamilyen módon köze van az illetőnek a rejtélyes időutazáshoz. Kérdezzük csak meg Sarát, Nate-t, vagy Ray-t, - mint a legtapasztaltabbakat - de kopogtathatunk a múltban Amaya ajtaján is ez ügyben, vagy éppen Zari-t faggathatjuk ki, de a sort még Riptől kezdve, - akinek még a Hullámlovas "számítógépe" is megtetszett - Aván át mindenkivel lehetne folytatni. Egyetlen páros volt eddig, akik rögtön az első csapatfelállásnál eljutottak arra a szintre, hogy majdnem egybekeltek. Ez pedig Kendra és Ray volt. Ugyanis miután a Sólyomlány egy tragikus összecsapásban sajnos elvesztette a lelkitársát, egyedül maradt és a nehéz időszakon Ray segítette át a barátját. Ez idő alatt kerültek közelebb egymáshoz, majd nem sokkal később vonzódni kezdtek egymáshoz, míg végül egymásba szerettek és még el is jegyezték egymást. A bökkenő azonban ezután következett. Ugyanis Vandal Savage átmosta Carter jövőbeli énjének az agyát és a Legendák egy csata során tudták meg, hogy ki rejtezik az egyik csatlós álarca mögött. Kendrát mélyen felkavarta Carter visszatérése és így eljutott arra a szintre, hogy két férfi szerelme között kellett örlődjön. Végül a 4000 év szerelem azért erősebb volt a néhány hónapja tartó szerelemnél. Így a páros felbontotta az eljegyzését végül és Ray jó barátjaként engedte útjára Kendrát.

A virtuális világ rejtelmei (avagy Rip és Zari vendégségben Gideonnál)

Ha valaki igazán sikerült megismerje a Legendák története alatt Gideon személyiségét, az két ember volt: Rip és később Zari. Gideon valójában csak egy számítógép a Hullámlovas fedélzetén, azonban a virtuális valóságban nagyon is emberi alakja van. Ráadásul olyan szép, hogy Ripnek még meg is tetszett Gideon és egyszer meg is csókolta őt, amit mindketten élveztek a "számítógéppel". Gideon már kezdettől a Hullámlovas része és ő ismerte a legjobban Rippet, később a Legendáknak ő is segít visszahozni Rip lelkét, hogy újra jó legyen. A másik Legenda, Zari volt, akinek ugyanis volt szerencséje alaposabban megismerni Gideon személyiségét. Zari még a harmadik év folyamán csatlakozott a Legendákhoz, amikor is a beilleszkedése eleinte még kissé kevésbé zökkenőmentesen alakult. Amikor egy alkalommal túlságosan összekapott az új Kapitánnyal, Sarával, a Hullámlovas ellenőrzése közben véletlenül egy olyan folyadékkal érintkezett, ami miatt a teste egy időre kómába esett és Gideon szavaival élve, szerencséje volt a lánynak, hogy még életben maradt. Ekkor történt az, hogy Gideon Zari tudatát feltöltötte a lány saját programjába, ahol is nem kicsit megleckéztette Zarit egy olyan kitalált történettel, aminek a segítségével Gideonnak sikerült elérnie, hogy Zari minden csapattársához közelebb kerülhessen, végre családtagként tudjon rájuk tekinteni és ne hagyja el a hajót. Zari ekkor jegyezte meg Gideonnak, hogy mennyire ravasz tud lenni, ha akar. Gideon pedig elismerte, hogy Zari nagyon ügyesen tud programozni. :)

A kikosarazott?

A csapatban szegény Jax töltötte be az úgymond "hoppon maradt, kikosarazott csapattag" szerepét. Ugyanis szegény srácnak, mind Kendra, mind Zari megtetszettek, de mindkét lány egy-egy másik csapattársa barátnői lettek. Ráadásul Jax után, végül Kendrával, még Ray is "pórul járt" a végére. Jax először Kendra személyében tett rossz lóra, ugyanis még ha az elején úgy is tűnt, talán Kendra és közte lehet valami, a lány Carter halála után, Ray-hez kezdett el vonzódni és nem Jax-hez. Jax Kendra esetében egyáltalán nem tudta eltitkolni az érzelmeit, még Martinnak és Ray-nek is feltűnt a dolog, aztán később végül is beletörődött, hogy Ray-é lett a lány, majd pedig mindketten lemondhattak róla egy nevető harmadik személynek "köszönhetően". Kendra végül Carteré lett, ahogy az a nagy könyvben meg volt írva. A másik lány pedig a gyönyörű Zari. Az ő esetében Jax "udvarlása" egyáltalán nem volt látványos. Az egésznek mindössze annyi a lényege, hogy Zariról a Legendákhoz való csatlakozása során, rögtön az elején kiderül, mennyire is jó emberismerő és egyből rájön, hogy Jax szeretné tudni, nem-e szingli. Bár eleinte akár még lehetett volna esélye Jax-nek Zarinál, a fiú Martin halála után elbúcsúzott a csapattól, igazából mindvégig barátok maradtak Zarival, ami jobb is, hiszen Zarinak végül Nate-t szánta a sors és ők szerettek egymásba. Azt már nem tudjuk meg, hogy ez Jax lelkének inkább megnyugtató lenne, vagy esetleg zavaró, ahogy azt a bizonyos zöld szemű szörnyet Ray-nél sem tudta megfékezni, mikor a tudóst a szépséges Kendrával látta. De bizonyára nagyon boldog lenne, hogy legjobb barátai egymásba szerettek, főleg miután már ő is családot alapított valaki mással. Így végül, míg Jax a Hullámlovason folyton pórul járt szerelem téren, azért miután Tűzvihar másik fele "nyugdíjba vonult", csak sikerült megtalálnia neki is odakint, az élete szerelmét...

Az igaz szerelmem csak is a jövőből érkezhet! (No meg, bukok a csapattársaimra...)

Egy igencsak különleges helyzet ez, hiszen a Legendákban gyakorlatilag az összes tartós szerelmi szál egyik tagja a jövőből való! Először Kendra, majd SaraRay és végül Nate is az igaz szerelmet egy-egy jövőből érkező Legenda oldalán találta meg. Holott, ők mind a jelenből valók. Kendra egy ideig a jelenből való srácokkal randizott. Ez még Legendaként is így volt. Miután meghalt a jelenben élő Carter, a jelenből való Ray-jel jött össze egy időre, azonban később újra Carternél kötött ki, csak hogy Carter egy jövőből érkező reinkarnációjával kapta meg az endgamet. Sara szerelmi élete is felérhet egy hullámvasúttal. Nem mindig volt szerencséje a szerelemmel, annak ellenére, hogy nagyon szép nő. Sara az egyik olyan Legenda, aki képes férfibe és nőbe is beleszeretni. Úgy tűnik az igazi szerelme így egy nő és nem férfi. Ava személyében ugyanis, végre rá sikerült lelnie arra a társra, akire mindig is vágyott. Azonban az érdekes az, hogy Ava egy igen távoli jövőből érkező klón. Ray igaz szerelme szintén kb. 23 évvel későbbről származik, hiszen Nora jelenbéli énje csupán egy 15 éves kislány. Nora ráadásul Damien Darhk jövőből érkező lánya, így eleinte ő is még a Legendák ellenségének számított. Miután azonban Mallus démont elpusztították a Legendák, Nora újra teljes egészében ember lehetett és a negyedik év során folyamatosan jóvá vált, majd a Legendák szövetségeséből egyenesen csapattárssá vált. Csak, hogy Ray-jel nem tudtak azonnal egymásra találni, hiába is vonzódtak egymáshoz, ugyanis egy újabb démon, Neron jó időre megnehezítette a dolgukat, mikor egy időre megszállta Ray-t. Ezzel kapcsolatban az is érdekes, hogy Norát korábban szintén megszállta egy démon, Mallus. Így a pár mindkét tagja részese lehetett annak a kellemetlen élménynek, hogy egy démonnal kell megosszák a saját testüket. Végül mindketten megmenekültek és úgy tűnik, elérkezhet számukra a boldog befejezés. A negyedik versenyző pedig Nate. Nate az egyedüli olyan Legenda, akinek az ideálja sosem a jelenből származó lány. Kétszer került közelebbi viszonyba múltban élő lányokkal, míg végül az igazi szerelme, Zari 2042-ből, a jövőből származik. A lány már első alkalommal, mikor találkozik a Legendákkal, csapattársává is válik Nate-nek, azonban ő ekkor még a múltból származó Amayával járt, így sehogy sem volt arra esély, hogy ők együtt legyenek. Azonban Amaya távozása után (mivel a történelmet nem akarták veszélyeztetni Nate-tel és így hozzáment máshoz a lány), Nate szépen lassan elkezdett vonzódni Zarihoz, amit a lány viszonzott is és a negyedik év végére mindketten egymásba habarodtak és egy rövid időre járni is kezdtek. A páros úgy tervezte, hogy örökre együtt akarnak maradni, azonban Neron megölésével és a Heyworld vidámpark megnyitásával Zari disztópikus jövőjének idővonala teljesen átalakult, így egy sokkal boldogabb jövője lett az új Zarinak, ami azzal járt, hogy a lány korábbi énje törlődött a jelenből. Zari új énje azonban újra a csapat tagja lesz, így még van esély Nate-tel arra a bizonyos boldog endgamere, hiszen pontosan úgy szeretik egymást, ahogy az előző év folyamán is. :)

 

(C) DC-LEGENDS.GP

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre